A mai reggelünk is éppúgy kezdődött a 11 éves kiskamasz fiammal mint minden más reggel a megszokott rituálékkal.Telefon ébresztőhang….máris???… , piros gomb elhúz, elhúz, elhúz, elhúúúz, végre sikerült, kész. Csend. Szundi kopp, 5 perc. Másik szobából Kristóf telefon ébresztődallam. Gitárszóló. Kellemes, de ébresztőnek neméppen a legjobb választás. Inkább altatónak jó, csak visszaringat az álomba. Nem is ébred fel rá soha, szerintem az alvás eggyel mélyebb szintjére helyezi őt. Engem is. De ez az 5 perc, illetve ami ebből maradt 3.. többet ér, mint az egész éjjel. Érdekes, hogy milyen pillanatok alatt megtalálja az ember azt a lehető, minden egyes porcikájának legkényelmesebb testhelyzetet, aminek keresésével telt az egész éjszaka, ami miatt álmatlanul, kényelmetlenül vergődte át az alvásidőt. Most végre megvan! És amint minden végtag a legkényelmesebb helyére kerül, a kialvatlan, fáradt elme a másodperc töredéke alatt mély álomba merül. Így maradok öntudatlan állapotban kizárva a teret és az időt. Vagyis mivel ilyenkor megszűnik az idő reális érzékelése, úgy tűnik meg sem történt a visszaalvás. Ébresztőhang, piros gomb elhúz, utána viszont nagyon észnél kell lenni, nehogy még egy szundira vetemedjen az ember, mert abból iszonyat kapkodás, késés lesz. De. Felősségteljes ember lévén nem szívesen ugyan, de kikászálódok az ágyból és felébresztem az egyszülött gyermekem. Szerencsére kb. a harmadik jó reggelt simi után fel is ül, nem csuklik vissza mint régen, nem kell már 15x szólni, a 16-ik után pedig közölni, hogy most már tök mindegy, elkéstünk. És indul a nap. Anya mire megmosdik és az életmentő kávét jobban mondva tejeskávéját megissza, Kristóf már felöltözve reggelizik. Időben kelünk, mégis mindig sietősre sikerül a vége. Pedig a pontatlanság a halálom, (tudom, tudom, túlzottan is), szeretek időben ott lenni ahol kell, ha megoldható kicsit még hamarabb is. Erős ellentétben gyermekemmel, akit ez egy cseppet sem izgat. Számára az idő olyan misztikum -, mint az univerzumhoz tartozó, állandóan jelen lévő, megfoghatatlan fogalom -, konkrétan nem is létezik. 11 éve ezen is keményen dolgozom, ezeddig csekély sikerrel. Nem szívesen de végül be kell lássam, ő egy ilyen tipusú emberke. Mindenesetre azért a remény még nem halt ki belőlem, és bízom benne, hogy fejlődik az időérzéke ahogy telnek az évek. Persze az is lehet, hogy nem zsigerből ilyen, hanem túl okos. Ugyanis már piciként felismerte, hogy minek is strapálja magát, amíg anya tudja mikor mennyi az idő, mikor kell gyorsabban fésülködni, cipőt húzni stb. Azt is korán felismerte, hogy a fizikai távollét fontossága és az idő múlása egyenesen arányos anya hangerejével és lejtésével, a szavak bizonyos magánhangzóinak elnyújtásával. Kiváltképp a mááááár szóra vonatkozóan, valamint a hangjelenséget kísérő jelentőségteljes tekintetével. Ő így érzékeli az idő múlását.
Egyenlőre nem használ órát.
Minek. ?

a

Hózzászólás írása