Láttalak önfeledten nevetni, láttalak jókedvűen énekelve táncolni…

Láttalak rettegve aggódni értünk…

Láttalak tömény szeretettel ebédet készíteni…

Láttalak boldogan a kisunokáddal mókázni..

Láttalak fájdalomtól üvöltve sírni…

Láttalak minden szörnyűségből felemelkedni..

Láttalak összeomlani és láttalak szárnyalni…

..és láttalak lassan elsorvadni ..

Hagytad, hogy lássam, hogy fel tudjak rá készülni…

Láttalak némán szenvedni, láttam a könyörgést a tekintetedben… már a szavakat megformálni sem volt erőd..

Néha látom újra, ahogy ülök a kórházi ágyad szélén.. Fogom a kezed, simogatom ráncos, csontos kis ujjaidat.. nézem az ezüstgyűrűd.. mindig rajtad volt..

Lehelletnyi, alig észrevehetően visszasimizel.. amennyi az erődből telik..

Újra gyenge, tehetetlen gyermekként némán kiálltok…- Anya segits!…-. Te ugyanezt teszed -..Lányom segíts.!..-..

És a két hangtalan segélykiálltás valahol a fejünk fölött összeér, összefonódva felhőt képez, majd lassan szertefoszlik…

De nem szólunk, csak a mozdulataink beszélnek..

És jól tudjuk, jól látjuk az ölelkező felhőt.. most újra egyek vagyunk, mint a méhedben anno..

Anya.. fáradt vagyok… annyira nagyon fáradt… Te is gyenge vagy és rettentően meggyötört…

Legszívesebben mellédkucorodnék és úgy feküdnénk békébén, érezve tested és lelked biztonságos melegét….ahogyan Te öleltél féltőn mikor még kicsi voltam. De nem tehetem, csak gondolatban kucorodom melléd…

Néha bántottuk egymást.. kemény pusztító szavakkal.. Tehetetlen dühünkben egy – egy pillanatra elfelejtettünk szeretni.. Bocsáss meg érte!..én is ezt teszem.

Néha mikor belépek a lakásba, még látlak ahogy üldögélsz az ágyon hajlott kis hátaddal, lóbálod a lábaid mert nem ér le.. Nagy a hajad.. De most sem engeded hogy levágjam.. Elfeküdted és viccesen, féloldalasan az égnek áll. Hátul a tarkódnál még mindig fekete haj nő.. Sosem őszültél meg teljesen.. Mosolyogva beszélsz…. Jó a kedved…

 

Így emlékszem rád. Így akarok emlékezni rád.

Aludj hát, pihenj. Többé nem kell aggódnod értem. Én jól vagyok.

Az első karácsonyom nélküled..

Nehéz lesz és szomorú…

Tudom, útálnád ha sírnék.. Egy anyának pokoli kínszenvedés a gyermekét sírni látni…Már én is tudom.. Nem akarok fájdalmat okozni…ígérem erős leszek!

Mert Te megtanítottál felállni, túlélni… mindig és minden helyzetből.

Nem tudtam neked személyesen elmondani milyen mérhetetlen hálás vagyok mindenért amire tanítottál és felneveltél, odaadóan gondoskodtál amíg tehetted. Nem mertem, mert féltem azt hiszed búcsúzom…

De nem búcsúztam még el…

Karácsonykor elengedlek ígérem..ígérem!!

Pihenj végre!! Pihenj!

 

Áldott karácsonyt Anya!

Szeretlek!

Örökké!!!

a

Hózzászólás írása