Mese vagy mi…

 

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy mese. Boldog volt, amíg volt, de azután már nem. Hmm. Ez hülyeség, de ezzel a mesének még koránt sincs vége.

Ugyanis, amikor a faorrú bába megcsókolta Piroskát és az felébredt a 120 millió éves álmából, rögtön neki is látott kontaktlencsét válogatni, ahogy azt kell. Mindenki nagyon örült ennek, főleg a sivatag munkanélküli lakói és beálltak segíteni. Ott volt az elefánt, a görény, a sün a jegesmedve, még a rút kiskacsa is.

Nagyon boldogok voltak, csak úgy szikrázott a levegő a meghatottságtól, míg egyszercsak hogy-hogy nem, előbukkant a sűrű bozótból Hófehérke. Hirtelen felindultságból megragadta Piroskát, felrakta az égig érő lajtorjára és zsupsz… bedobta a kemencébe.

Nnnna, erre a gonosz mostoha békává változott. Éppen arra lovagolt Babszem Jankó. Meglátta Juliskát és úgy beleszeretett az első látásra, hogy elállt a lélegzete és jóóóól megfulladt. Szegény Jancsi, elkeseredésében úgy döntött, hogy kiállja egyszerre mind a három próbát és megverekszik Hamupipőkével. De Hamupipőke inkább táncolni szeretett volna legalább éjfélig, de hiába ajánlotta fel a király fél kezét, Jancsi nagyon elszántan küzdött.

Épp a nagy dulakodás közben ékezett oda Holle Anyó és a farkas. Holle Anyó már nagyon elfáradt, ugyanis már régóta úton volt. Ő pont onnan jött, ahol a kurta farkú Óperenciás tenger malackodik. Aaaaz pedig bazi messze van ám!!! Útközben bizony kicsit meg is éhezett, ezért hammm, bekapta a farkast. Látta ezt a Jégkirálynő. Sírva fakadt és a meleg sós könnyeitől elolvadt.

Nnnnna, több sem kellet az ifjú hercegnek! Gyorsan feleségül vette a hétfejű sárkányt.

Háromnegyed hétre szóló lakodalmat csaptak. Olyan nagy hangerővel szólt az elektromos dobverő és a gumikalapács, hogy erre aztán feltámadt mindenki, akit megettek, megfulladt vagy megsütöttek. Elindultak hát amerre az illatokat látták és együtt kurjongattak a gyönyörű ifjú párral.

Pár év múlva megérkezett a hét óriás is. Örömükben teljesítették az aranyhal három kívánságát.

Úgyhogy mindenki jóóóól megkapta a magáét. Addig mulattak, amíg a csirke far-háton forgó mézeskalács házikó el nem fogyott.

Na, most lehet örömködni, vége a mesének, vagy minek…

 

Nyilas Adrienn 1997.12.16.

a

Hózzászólás írása