Szombat délelőtt kinyújtott karral támaszkodtam a konyhapulton, közte egy még egészben lévő nyers csirke társaságában. Percekig bámultam és tudtam, hogy hamarosan darabokban végzi és rántotthusi lesz belőle ebédre.
Elkezdtem a már robotszerű, rutinmozdulatokkal szétcincálni a halott baromfit és lelki szemeim előtt már megjelent az elkészült, frissen kisült, aranybarna, ropogós-bundás csirkecomb, melle, szárnya stb.
És ez a képzeletbeli látvány újra elrepített egy olyan helyre, ahol az ember legszebb élményeit, történéseit, emlékeit őrzi.
Én még ahhoz a korosztályhoz tartozom, akik még szombati napokon is iskolába jártak. Sok értelme nem volt, a tanítók sem vették annyira szigorúan mint a hétköznapi tanórákat és rendszerint délben, vagy még hamarabb hazaengedtek. Útáltunk szombat reggel is korán kelni, de mivel jóval korábban eljöhettünk, így volt egy sajátos feelingje. Hazafelé lassan bandukolva útközben megvitattuk az élet nagy dolgait és a szabadság mámorító érzésével feltöltődve ráérősen sétáltunk. Örültünk hogy ezeken a napokon nem kell egész nap a tantermek unalmas, szürke, nyomasztó falait bámulni ahol sokkal lassabban telik az idő, mint bárhol máshol. Ilyenkor nem rohantunk haza, élveztük minden percét, főleg mikor már kicsit jobb idő volt.
Akkoriban még nem volt szabad iskolaválasztás, mindannyian a suli környékén laktunk. Hazakísértük egymást, aztán visszakísértük, és ha már nagyon elszaladt az idő, félúton elbúcsúztunk. Mivel sokkal korábban elengedtek mint a többi napon, így kicsit olyan volt mintha lógtunk volna, pedig teljesen legálisan távoztunk hamarabb. És ettől olyan izgalmasan kellemes érzés volt minden szombati tanítás utáni “bandázás”.
Nade visszatérve a csirkére, ami a szombati sulihoz hasonló fantasztikus emlékmorzsákat idéz elő az nem más, mint az a bizonyos vasárnapi családi ebéd; a klasszikus húsleves – rántotthús kombó sültkrumplival,  legtöbbször uborkasalátával.

Az gyakorlatilag lényegtelen hogy milyen hús, sertés, baromfi, mindegy. . De egy biztos volt, hogy rántott. Akkor még nem gondolkodtam ilyeken, de most visszagondolva mennyivel több rendszeresség volt az életünben.

Amikor épp a világvégére készültünk (nem egyszer) a vasárnapi ebéd akkor is elkészült és anélkül a mi családunk nem költözhetett a túlvilágra. Ezek olyanfajta kiszámíthatóságot, biztonságot adtak ami sokszor hiányzik a mai életünkből.
Mi gyerekek általában délelőtt lent a ház előtt játszottunk ha éppen nem szakadt az eső, és ha elkészült az ebéd anyánk fütyült, vagy csak lekiabált. A többi srác szülői is így kommunikáltak, mobiltelefon híján más egyéb megoldás nemigen létezett. Minden gyereket tudtuk hol lakik és hogy hívják. És minden szomszédban lelkesen készült a vasárnapi ebéd. A lakótelepi lépcsőházba belépve szinte mellbevágott a levegőtlen térbe szorult különböző ételek illata, a jellegzetes hagymaszag, a sültek, az uborkasaláta, ami önmagában ilyen töménységben kissé kellemetlen, mégis megkordult az embergyerek gyomra és összeszaladt a nyál a szájában. És ha addig nem is voltunk éhesek, mire fellépcsőztünk a negyedikre, már bármit képesek lettünk volna felfalni. Még az sem zavart, hogy ebéd közben a rádióból a. Jó ebédhez szól a nóta című műsor keretében “mekegtette” a hangját a nótaénekesnő, (nem is lehetett érteni a dal szövegét.) mert a zene eme műfaja a maga sajátos jelkemzőivel hozzátartozott a hétvégi ebédek hangulatához. Mi csak húsleves-zenének hívtuk.

A vasárnapi rántotthús íze attól volt olyan fantasztikusan jó, hogy aznap együtt ebédelt a család. És ezek az ízek, a hangok, a kanál koppanása a tányéron, ahogy apu megkezdte a friss kenyeret és ropogott a héja a kés alatt, mind nagyon bensőséges és meghitt volt. Ilyenkor minden olyan egyszerűnek és könnyűnek tűnt, azt a biztonságot adva, hogy mi négyen bármi is történjen legyőzhetetlenek vagyunk, erősek és örökre eggyek. A Család.. .

Miközben elkalandoztam a gyerekkorom apró örömei közé, észre sem vettem hogy elkészült a mi rántottcsirkénk. Mi már nem társítjuk a hétvégékhez a rántotthúst, hétközben is elkészítem, ha azt kívánjuk és elgondolkodtam azon, hogy egy egyszerü étel a rengeteg közül mennyi de mennyi emléket, érzelemkavalkádot, hangulatot képes felszínre hozni.
Beugrott a csirke far-háttal kapcsolatban is valami, de azt majd legközelebb.

a

Hózzászólás írása