Néha jó… Néha kell…

Néha jó. Néha kell.

Néha jó semmit sem csinálni, néha kell csak  egyszerűen lenni és ezt a létet meg is élni.

Csak elnyúlni az ágyon és bámulva a plafont figyelni a gondolatokat.

Hogyan cikáznak, hogyan szaladnak keresztbe-kasul a történtek egy-egy apró mozzanata, darabkája és figyelni milyen érzést vált ki egy pici részlet. Megtalálni bennük az összefüggéseket és a logikát, ami néha nagyon nehéz.

De néha jó és néha kell elfogadni, hogy olykor tehetetlenek vagyunk és felismerni, hogy nem fontos mindig erősnek és tettre késznek lennünk.

Néha jó és néha kell, hogy beismerjük a hibáinkat és a rossz döntéseket. Néha jólesik elgyengülni és felismerni, hogy a szívünk megszakad, és a lélek terheinek luftballonja előbb-utóbb túlfeszül és szétdurran.

Néha jó és néha kell, hogy magunkba rendezzük a az emberi, a baráti kapcsolatainkat és felfedezzük ebben a valódi értékeket és néha kell, hogy belássuk, nem minden az, aminek látszik és nem minden úgy van, ahogyan azt mi gondoljuk.

Néha jó. Néha kell, hogy merjünk nagyot és merészet álmodni és néha jó, néha kell, hogy a reméljük a reménytelent.

Néha jó rájönni, hogy a világnak nincs vége csak mert pillanatnyilag úgy érezzük és néha kell, hogy rájöjjünk, tulajdonképpen minden rendben.

Néha jó és néha kell ezért hálát adni, amiért még egyáltalán élünk, hogy dobban a szívünk és mozog, működik minden testrészünk, hogy fedél van a fejünk fölött, , hogy van mit ennünk hogy egészséges,  értelmes gyermekünk mellettünk szuszog, hogy van szerető családunk és az igaz barátaink megértenek és mellettünk állnak akkor is, ha tulajdonképpen meg sem érdemeljük.

Néha jó és néha kell erőnkön felül, teljes meggyőződéssel hinni a hihetetlent és néha jó, néha kell félretenni a sérelmeket, mikor emiatt eltaszítanak és kinevetnek.

Néha jó és néha kell a sorok között olvasni, mert a mai világban nem érünk rá csak elnyúlni az ágyon és bámulva a plafont figyelni a gondolatokat…

Folyton rohanni kell és teljesíteni, helytállni a munkában, a gyereknevelésben, a háztartásban, a kapcsolatainkban, megfelelni a társadalmi elvárásoknak, folyamatosan döntéseket hozni, mint egy nagy mókuskerék, amiből nagyon nehéz kilépni. Hiszen olyan gyorsan pörög, hogy úgy gondoljuk, ha kilépünk belőle, összetörjük magunkat, mert olyan erős lendületben van, amit képtelenség megállítani. Pedig ezt a mókuskereket mi magunk hajtjuk. Nem merünk lassítani, mert azt gondoljuk lemaradjunk, lépést kell tartanunk, különben elveszünk.

Néha jó és néha kell kiugrani a kerékből, egy percet szakítani és figyelni a gondolatainkat, magunkba nézni és meglátni a rosszat és az értékeket. Hibáinkat és erényeinket.

Néha jó és néha kell merni segítséget kérni, mikor fogytán a hitünk hogy mindezt meg tegyük és meg is éljük.

Néha jó. Néha kell. Csak elnyúlni az ágyon és bámulva a plafont figyelni a gondolatokat…

Néha jó és néha kell ebből is új erőt meríteni.

 2011. március 7.

a

Hózzászólás írása