2010.december

Kristóf 2 hét utan először ment oviba. Várta már és átöltözés után puszi nêlkül szaladt be a csoportba. Előtte való nap nyomtattam neki Toy Story-s kifestőket, de azt nem gondoltam, hogy óvodai tömegfelhasználásra szánja. Hazajövetelünkkor újsagolta, hogy mindenkinek nagyon tettszett vadul neki estek a gyerekek és hogy csináljak még sokat, mert nem jutott mindenkinek, ő sem színezett és különben is, miért csak ennyit nyomtattam..

Hah, kissé felhaborodtam ezen és közöltem, hogy még mit nem! Nyomtassanak az anyukák a saját gyereküknek, a saját költségükön saját kifestőt, mert én ezeket a saját, különbejáratú saját fiam saját szórakoztatására szántam. Nnna. Kristóf végighallgatta a morgolódásomat majd totalis nyugalommal ezt mondta: – Jó anya, de úgy örült mindenki és mekkora szívjóság volt, hogy mindenkinek adtam belőle. Nem????!!! – .

Igen. Szívjósag volt. Erre most mit lehet mondani? Szívjóság. Nem tudom hol hallotta ezt a szót, nem túl gyakran hasznalatos a köznyelvben, amit ráadasul helyesen is értelmez, de örülök hogy ezt mondja és ezt is gondolja.

Néha többet tanulok a fiamtól, mint bárki mástól, mert ő olyan egyszerűen meg tud fogalmazni nagyon fontos és lényeges dolgokat. Még nincs benne a felnőttek túlbonyolított filozófiája, szókincsfitogtató eszmefuttatása, a bonyolult idegen szavak, kifejezések labirintusa, amelyben elveszik a mondandó lênyege.

Neki még elég egy szót mondani, és az üt.

Vajon újtatanulható-e ez a fajta gyermeki egyszerűség, ami megragadja a lênyeget és mellébeszélés nêlkül is hat? … Nem hiszem.

Szívjóság… Azóta is ízlelgetem ezt a szót és előttem van a fiam csinos kis pofija, ahogyan áll a konyhaajtóban. Ahogy tágra nyílt szemmel várja a dícséretem, hogy jól cselekedett. – Nem?- kérdezi mégegyszer. – Az volt kicsim, szívjóság. – mondtam. Szégyelltem magam a kirohanásért. Lehajoltam és adtam neki egy nagy puszit.

Mekkora erő rejlik ebben az egyszerűségben.. Büszke vagyok a fiamra.

 

 

a

Hózzászólás írása