Tömegközlekedj okosan!

 

Tömegközlekedni jó. Az élet tömegközlekedés nélkül unalmas, szürke, céltalan, egyenesen értelmetlen lenne. Észre sem vesszük és alattomosan beleívódik a mindennapjainkba, életünk szerves részét képezi anélkül, hogy tudomást szereznénk erről. Valljuk be: el sem tudnánk képzelni az életünket nélküle!

Közlekedni tudni kell. Mindenhol szabályok irányítanak, így a tömegközlekedésben is. Ahhoz, hogy fegyelmezetten, kultúráltan tudjunk utazni, tekintettel embertársainkra – akik jelen esetben egyben sorstársaink is -, némi tanács, hogy lehetőleg még élve, lelki és testi sérülések nélkül érjük el uticélunkat.

Vegyük például a menetrend szerint közlekedő helyközi autóbuszjáratot.

A tömegközlekedés tulajdonképpen nem akkor kezdődik el, amikor ténylegesen felszállunk az autóbuszra és nem akkor ér véget, amikor leszállunk, mint ahogyan azt sokan gondolják. A folyamat már jóval előbb elkezdődik. Vegyük tehát sorjában.

Akik buszra akarnak szállni másnap, siessenek haza, hogy mielőbb elvégezhessék a még hátralévő teendőiket otthon, ugyanis másnapra kipihentnek kell kenniük, ezért feküdjenek le aludni minél korábban. A tömegközlekedés minimum 8 órai szellemi és fizikai regenerálódást kíván, tehát este már kerüljük az idegeskedést és a fizikai túlterhelést. Reggel, miután felébredünk, gondoljunk arra, hogy ..milyen jó, hogy igénybe vehetjük a távolság legyőzésére alkalmas eszközt: a menetrend szerint közlekedő helyközi autóbuszjáratot. Meglátják, örömmel tölt el ez a tudat és könnyebben tudják majd átvészelni az idejük hátralévő, megpróbáltatásokkal teli részét.

 

Nem árt, ha a menetrend szerinti idő előtt kiállunk a megállóba. Az autóbuszmegálló egy nagyszerű találmány, melynek a célja: hogy könnyűszerrel megtaláljuk azt a helyet, ahol a busz „általában” megáll. Ezt a helyet táblával jelzik, a felismerhetőség miatt egy – milyen meglepő! – autóbuszt ábrázol. Ezen a helyen még egy külön erre a célra kialakított járdasziget is segít megkülönböztetni a metró, vagy a villamosmegállótól. Előfordulhat, hogy a megállás helye hiányos, pld. hiányzik a tábla, vagy csak ki van döntve, ezért érdemes a földet is figyelni. Némely esetben a járdasziget is hiányzik, aminek több oka is lehet. Pld. benőtte a gaz, vagy esőzés után egy nagy tócsa takarja. Nos erre az esetre figyeljük meg, hol van az út szélén a legnagyobb víztócsa, mert az az a hely, ahol buszunk jobb esetben meg fog állni. (A fenti esetek többsége inkább külterületi megállókra jellemző) Tehát indulás előtt álljunk a megállóba, vagy a pocsolyába és várjunk türelmesen. Elképzelhető, hogy buszunk késik, vagy egyáltalán nem is jön. Ne bosszankodjunk, gondoljunk arra, hogy előbb, vagy utóbb, de csak jön arra valamilyen jármű. Ha esetleg mégis megérkezik a busz, de elfelejtett megállni a megállóban, nem kell kétségbeesni, kitartóan – amíg csak bírjuk – fussunk utána, közben   hevesen integessünk, lehetőleg mindkét karunkkal, hátha a sofőr véletlenül belenéz a visszapillantó tükörbe és meglát bennünket. Nem kell elcsüggedni, ha az első 200 méteren még mindig nem állt meg, szaladjunk csak tovább, hiszen az éjszaka pihentünk, jó kondícióban kell legyünk, nem beszélve arról, hogy a futás fejleszti az állóképességet, amire még igencsak szükségünk lesz utunk hátralévő részén.

 

Ha megállt a busz és ki is nyitotta nekünk az ajtót, maradék levegőnkkel jólnevelten köszönjük meg a vezető jóságát, mert nem szeretik, ha ez a gesztus elmarad. Préselődjünk fel és vigyázzunk, nehogy az ajtó előbb becsukódjon, mielőtt még egészen a busz utasterébe érnénk. Roppant kényelmetlen félig kilógva utazni hosszútávon úgy, hogy a jobb és a bal oldalunkat egy meglehetősen szoros autóbuszajtó választja ketté, és fél lábunk, karunk kívül marad. Főleg a téli időszakokban ügyeljünk erre. Most próbáljunk megkapaszkodni valamibe, ha sokan vannak, a legközelebbi utastársunkba. Idősebben ne is álmodjanak arról, hogy esetleg ülve utazhatnak, ugyanis az ülések a fiataloknak vannak fenntartva. Lehetőleg ne is támaszkodjanak,  vagy dőljenek az ülő fiatalokhoz, mert ez felháborodást kelthet és előfordulhat, hogy rájuk kiabálnak és bosszankodnak, mondván „hová lesz a világ! Ezek a mai öregek nem bírnak viselkedni!” Ha esetleg mégis sikerülne üres ülőhelyet találni, a legközelebbi megállónál az öregek adják át a helyüket a fiataloknak, iskolásoknak, hiszem még mindig jobb remegő lábakkal, stabil kapaszkodás nélkül, hasizomból utazni, mint ha hátizsákkal, vagy egyéb csomaggal a fejünkön, vagy kabátgombbal a szánkban utaznánk végig. A következő megállónál kicsit beljebb kerülhetünk. Na nem önként. Beljebb löknek. A helyközi autóbuszjárat egyik legújabb kísérlete: Hogyan préseljünk fel egy 158 férőhelyes utastérbe legalább 358 embert. Tehát próbáljunk nem ellenállni a tömeg nyomásának, így valamivel gyorsabban halad a felszállás. Ha már egyáltalán nem tudunk beljebb lépni és az ajtó felől hangos kiabálást hallunk, általában a következőket: ..”Húzódjanak már beljebb a roh…életbe!!!” ez azt jelenti, hogy muszáj, ha megy, ha nem . Általában sikerül. Próbáljuk visszafolytani indulatunkat és szabad kezünkkel szedegessük ki a szánkból az előttünk álló haját, sapkabojtját, vagy hátizsákja megkötöző madzagját, cipzárját. A levegő miatt nem kell aggódnunk, igaz, hogy tömeg van, de az ablakok nem csukhatóak, ha mégis, úgyis kinyílnak maguktól és legalább a szél kiviszi a füstöt, amit az busz gyakran az utastérbe pumpál. Igaz, télen egy kicsit kellemetlen a huzat, de már most gondoljunk arra, hogy nyáron olyan autóbuszokat állítanak üzembe, amelyek ablakai le vannak biztonságosan zárva és még erőszakkal sem lehet kinyitni. Ugye, milyen megnyugtató? Lehetőleg úgy intézzük, hogy ne legyen utipoggyászunk, mert úgysem fér sehová. Igaz, van csomagtartó az ülések fölött, de nem biztonságos, ugyanis az első kanyarban az összes holmi lerepül. Ha a mögöttünk álló utastársunk könyökével hátba vág, – elképzelhető, hogy egymás után többször is – számoljuk el lassan háromig mielőbb bármit mondanánk és vegyük intő figyelmeztetésnek arra nézve, hogy egyenes háttal álljuk. A helyes testtartás fontos, ilyen estekben legalább mindig eszünkbe juttatja ezt. Szemüveges utasok – ha fejükkel nem is tudnak – de folyamatosan forgassák szemüket és tartsák figyelemmel a többiek mozdulatait, hogy ügyesen kitérhessenek előlük, ugyanis kiszámíthatatlan, mikor emeli fel valaki hirtelen a karját és veri le fejünkről a szemüveget. Ha netán mégsem voltunk kellőképpen résen és mégis megtörtént, szorítsuk össze fogainkat, nehogy hangosan kimondjuk mire gondolunk. Ha utastársunk elnézést kérne – aminek esélye többnyire egyenlő a 0-val -, mosolyogva nyugtassuk meg, hogy nem történt semmi. Ne dohogjunk, ha valaki a lábunkra áll. Nyugtasson az a tény, hogy az ő lábán is más áll. Minthogy szabályokról beszélünk, a buszok utasterében is különböző figyelmeztető jelzéseket láthatunk, amennyiben még nincs megrongálva.  Ilyen pld. Egy égő cigarettát, üdítőital üveget, vagy ételt ábrázoló címke, amely feltűnő színnel keresztirányban át van húzva. Félreértések elkerülése végett ezek nem azt jelzik, hogy ezen a járaton nem lehet cigarettát, üdítőt és sültkrumplit kapni, hanem hogy tilos enni, inni és dohányozni. Általában mindig a mellettünk utazó hágja át ezen szabályokat és pont bennünket fog lemorzsázni, vagy ránk borítani  egy kanyarban a kóláját. Ilyenkor nem érdemes a vezetőnek szólni, mert a vezetőkabin ajtajára ki van írva, hogy a sofőrrel beszélgetni tilos. Tehát ne zavarjuk, mert elég nagy odafigyelést igényel vezetés közben az utasok biztonságára, az égő cigarettára, a gyors reggelizésre egyszerre odafigyelni és különben is mással beszélget.

 

Ha a következő megállónál még nem akarnánk leszállni, úgy keressünk egy stabil kapaszkodási lehetőséget és amennyire csak tudjuk, markoljuk meg, mert a leszálló tömeg magával sodorhat. Ha viszont közeledünk uticélunkhoz, kiabáljunk torkunk szakadtából, hogy jelezzen valaki, mert a motorzajtól csak így hallhatják meg az ajtóhoz közel állók. Közben próbáljunk átfurakodni a tömegen, hogy leérjünk, mielőtt épp az orrunk előtt becsukódna az ajtó. Ilyenkor igénybe vehetjük a könyékizmokat és próbáljuk nem meghallani a szitkozódásokat. Ha megékezünk uticélunkhoz és biztonságosan „földet értünk”, feltűnés nélkül igazítsuk meg összeborzolt hajunkat, simítsuk el a keresztbetekeredett ruhánkat, kabátunkat, mozgassuk meg összetaposott és elgémberedett lábainkat és karjainkat. Megfeszített izmainkat lazítsuk el, végezzünk karkörzést, törzshajlítást és végül légzőgyakorlatot. Örüljünk, hogy többé-kevésbé szerencsésen túléltük az utazást. Nem is gondolnánk, mennyi veszély leselkedhet az emberre, ha nem figyel kellőképpen az apró dolgokra. Örvendezzünk az életnek! Fellélegezhetünk és nyugtázhatjuk, hogy ma sem provokáltunk tömegverekedést, nem gáncsoltunk el egyetlen öregasszonyt sem, nekünk sem tört be teljesen a fejünk és nem gázoltak bele túl mélyen a lelki világunkba.

 

Igaz, nem értünk, miért vagyunk egész nap lehangoltak, ingerlékenyek, türelmetlenek és néha agresszívak, de gondoljunk arra, az igen megnyugtató tényre, hogy hazafelé is igénybe vezetjük a távolság legyőzésére alkalmas eszközt: A menetrend szerint közlekedő helyközi autóbuszjáratot!!!!

 

Nyilas Adrienn 1998.02.09.

 

 

a

Hózzászólás írása